Punto de interés

Géza Gárdonyi Theatre

Recomendado por 7 personas locales

Consejos de personas locales

Zsuzsanna
February 21, 2020
Története 1955. augusztus 15-én tartotta ünnepi alakuló ülését. Első igazgatója Ruttkai Ottó volt. Prózai és zenés darabokat játszott. A színház tájelőadásokat is tartott. Rendezője 1957 és 1958 között Csajági János volt. 1961 és 1964 között a színház épületét felújították. Az 1964–65-ös évadtól a Miskolci Nemzeti Színházhoz csatolták, közös igazgató, főrendező, gazdasági igazgató állt a társulatok élén, melyeket 1966-ban összevontak. 1982-ben kezdték meg az épület újabb felújítását. 1985-ben ismét önálló színházzá vált, ekkor kezdte meg újra a működését Szikora János vezetésével. Kezdetben befogadószínház volt. Egyidejűleg a színház önálló tagozataként idecsatolták a hivatásossá vált Harlekin Bábszínházat. 1986-tól a színház igazgató-főrendezője, majd az 1987-ben megalakult önálló társulat igazgatója Gali László volt.[1][2] 1996-tól 2005-ig a színház dramaturgja Pályi András volt. 2001 és 2011 között a színház élén Csizmadia Tibor igazgató-főrendezője állt. A Színház jelenlegi igazgatója Blaskó Balázs. Társulat (2019–2020) Babócsai Réka Balogh András Baranyi Péter Blaskó Balázs Csathó Norbert Dér Gabriella Dimanopulu Afrodité Fehér István Kardos Kristóf Kascsák Dóra Kelemen Csaba Lisztóczki Péter Misurák Tünde Nagy Adrienn Nagy András Nagy Barbara Nagy Fruzsina Lilla Nagy Lóránt Nagy Szilvia Rácz János Radvánszki Szabolcs Reiter Zoltán Saárossy Kinga Sata Árpád Szeverényi Balázs Török Tamás Tóth Levente Tunyogi Péter Várhelyi Dénes Vókó János
Története 1955. augusztus 15-én tartotta ünnepi alakuló ülését. Első igazgatója Ruttkai Ottó volt. Prózai és zenés darabokat játszott. A színház tájelőadásokat is tartott. Rendezője 1957 és 1958 között Csajági János volt. 1961 és 1964 között a színház épületét felújították. Az 1964–65-ös évadtól a M…

Recomendado también por los habitantes locales

Ubicación
4 Hatvani kapu tér
Eger